„évek óta a betűk munkáim alapelemei, s ez (ha egyáltalán fontos indokolni) valószínűleg abból ered, hogy grafikai szerkesztői munkám során fokozott érzékenység alakult ki bennem a betűk iránt. számomra elsődleges az újság vizuális képének a megformálása. ebből következik, hogy nemcsak az újság képanyagának vizuális megformálását tekintem feladatomnak, hanem magát a szöveget is meg kell valamilyen módon komponálnom. biztos vagyok benne, hogy hat az olvasóra a szöveg vizuális megformálása is. még ha ez a hatás rejtett és öntudatlan is.
a betűnek számomra nemcsak tartalma van, hanem formája is. a formája a vizuális értékei teszik izgalmassá számomra a betűt, ezeknek az értékeknek a viszonya az emberi testhez, a tárgyakhoz, a játékhoz…” Csernik Attila
sz.n.: Csernik Attila. A hét képzőművésze. Kilátó (a Magyar Szó szombati magazinja), 1983. április 16., 13.
……………………………………………….….
„mostani munkáimban, úgy érzem, az előzőekhez képest erőteljesebben jut kifejezésre a játék mozzanata. használható és hasznavehetetlen objektumokat, meghatározhatatlan formájú és rendeltetésű tárgyakat készítek, s ezeket különböző betűkkel látom el attól függően, hogy vizuálisan melyik betűt érzem odaillőnek. játék formájában azt vizsgálom, hogy milyen asszociációkat tud kiváltani egy-egy betű e tárgyakon, objektumokon, mivel kiszakítottam megszokott összefüggéséből: a szövegből. de »játékszereimen« most már nemcsak az oda nem illő betű hangsúlyos, hanem az anyag is, amelyből készítem, s a forma, amilyenné alakítom
o
omm.” Csernik Attila
sz.n.: Csernik Attila. A hét képzőművésze. Kilátó (a Magyar Szó szombati magazinja), 1983. április 16., 13.
……………………………………………….….
„Az alkotói tett (ön)megsemmisítő szándékát számtalan indíték táplálhatja. (…) CSERNIK ATTILA, aki már huzamosabb ideje a tipográfiai játékosság lehetőségeit fürkészi, ezúttal a nyomtatott újságoldal vizuálszemantikai módosítására tett próbát. Nem is annyira módosítására, mint inkább az eredeti üzenet elködösítésére, olvashatatlanná tételére. (…) Az újságolvasó szerepkörében mutatkozó művész mintegy szembesül a sajtó, illetve a hírátvitel fennállása óta létező problémával, tudniillik az igazság viszonylagosságával. Ennek a tudatnak a birtokában megfogalmazódik benne a nyomtatott szöveg iránti bizalmatlanság tézise avagy érzése. (…) [A] nyelvvel kísérletező művész roncsoló gesztusa is a lényegre való szorítkozás fontosságát húzza alá, melyet az egyéni poétika formakultuszának szellemében vetít ki.”
Szombathy Bálint: Szöveggyűrődések. Kilátó (a Magyar Szó szombati magazinja), 1995. június 3., 12.
……………………………………………….….
„… a tárlatot mint formát elavultnak tartom, a polgári társadalom jellegzetes produktumának. Ha kicsit is tájékozottak vagyunk abban, ami századunk képzőművészetében végbe ment, látnunk kell, a tárlat mint forma már évtizedekkel ezelőtt elavulttá, túlhaladottá vált. A hangsúly már rég áttevődött egy szélesebb relációra, a vizualitás síkjára. Sokkal lényegesebbnek tartok egy látványként is figyelmet keltő könyvet, bélyeget, levelező lapot vagy filmet – mert jóval nagyobb és tartósabb a hatása, mint egy tárlatnak, mely csak pillanatnyi érvénnyel hat és akkor is csak kevesekre.” Csernik Attila
sz.n.: Az elmúlt év legjelentősebb képzőművészeti eseményei. A Kilátó körkérdése. Magyar Szó, 1983. január 29., 15.
……………………………………………….…
„Szrebrenica, Gorázsde, Mosztár, Szarajevó. Bosznia. Bosznia az egész. Pokol. A világ még nem, de majdnem.
Egy ország összeomlott. Úgy akarták, hagyták. Most ilyen ez az ország, csupa frontátvonulás, és hiába minden siránkozás. Oda van, mert oda az az egykori, a még régebbi és valahaibb (sic!) Délszlávia. Tudtuk, hogy Bosznia lesz a legborzalmasabb. A muszlimok, a pravoszlávok és a katolikusok leszámolása.
A világ úgy van vele: hadd birkózzanak, úgysem lesz befutó.
Befutni – ugyan hová?
Újságcikkek egy élet-halál versenyről. Nap mint nap. A művek pedig világítanak tovább. Van egy vajdasági magyar képzőművész, az újvidéki Magyar Szó grafikai szerkesztője. Egykoron gimnáziumi tanár, majd avantgárd-anarchista művész. Alkotásaiban mesteri »stiliszta«, még senki sem vitatta. Csernik Attilának hívják. Még bírja cérnával és gyűri a lapokat…”
OF: Csernik és Bosznia. Veszprémi Vasárnap, 1994. április 10, 6. Kiemelés az eredeti szövegben.
