Ókori Kína
Az ősi Kínában már 2500 évvel ezelőtt játszottak labdajátékot, a Tsu Chu-t, amely szó szerint annyit jelent, hogy labdarúgás. A játékszer neve zuqui, ez egy röplabdanagyságú, bőrből varrt, állati szőrrel töltött golyó.
Ókori Egyiptom
Már az ókori egyiptomiak is játszottak labdajátékokat. Ezt bizonyítják a sírokban talált labdák és a piramisok falain lévő ábrák.
Japánok ősi labdajátéka a kemari
Nem sokkal a kínaiak után a japánoknál is kialakult egy labdajáték, a kemari. A kemari alapja a dekázás volt. A 24 cm átmérőjű labda fűrészporral töltött őzbőrből készült. A játék a 10. századtól a 16. századig népszerű volt a szigetországban.
Ókori görögök és rómaiak
Homérosz az Odüsszeia című eposzában említ egy uránia nevű játékot, amelynél a labda elkapása és továbbítása volt a cél. Az ókori görögök legnépszerűbb játékának neve episkyros volt. Az ókori rómaiak az i. sz. 2. században vették át a játékot, amikor meghódították Görögországot. A kézzel játszott játékukat harpastumnak nevezték el, célja pedig az volt, hogy a labdát egy kijelölt vonalon túlra dobják. Sokak szerint a harpastum a labdarúgás igazi elődje.
Középkor és újkor
A 14. században jelent meg a calcio, egy firenzei labdajáték. Európában elsőként ennél alkalmaztak játékvezetőt, valamint szabályosan körbehatárolt pályát. A csapat 27 főből állt, közülük 15 csatár, a második sorban 5 fedezet, mögöttük 4 védő, a negyedik sorban megint 3 védő, akik közül a középső a kapus. Egyedül csak ő vehette kezébe a labdát, a többiek rúghatták vagy ököllel üthették. A mérkőzésvezető feladata a szabályok betartásának felügyelete és a pontok számlálása volt.
Ulama, a halálos labdajáték
Az ulama a világ legrégebbi ismert csapatsportja, amit Közép-Amerika régi kultúrái játszottak ezer évvel az első ókori görög olimpia megrendezése előtt. A játékot a spanyol hódítók tiltották be.
Régészek eddig közel 1300 mezo-amerikai labdapályát találtak. Feltételezhető, hogy minden közép-amerikai ókori városban volt legalább egy. A rendelkezésre álló régészeti leletekből a történészek becslése szerint a labdák nagy, tömör gumigolyók voltak, 1,5–3,5 kilogrammosak is lehettek. Átmérőjük körülbelül 25–37 centiméter volt. Súlyuk miatt akár halálos sérülést is okozhattak, ha rossz helyen találták el a játékost.
A modern labdarúgás története az 1820-as években kezdődött Angliában. Ekkor elsősorban a diákok körében terjedt el. Nagyjából ekkor alakultak ki a pályaméretek és a csapatok létszáma is.
kiállítás három képzőművész ars poetikájának metszéspontjait és a köztük lévő különbségeket keresi, fuzionálja. Alappillére az egymásmellettiség fogalma, mely szerint a világunkban létező különböző párhuzamos rendszerek közvetve vagy közvetlenül vannak kölcsönhatásban egymással. Ily módon olvad össze az organikus formák és a gépek ipari világa, a mesterséges intelligencia és az ember mint magát uralkodó pozícióba helyező lény. Mindez olyan fogalmak tanulmányozásához vezet, mint a poszthumanizmus, az ökoválság, az „ökológia és esztétika kereszteződése”, stb. A kiállítás arra igyekszik rávilágítani, hogy a kortárs művészeti gyakorlat nem teljes mértékben hivatott arra, hogy ezekre az összetett jelenségekre választ adjon, ám diskurzust nyithat róluk. Ez a fajta nyitottság segíthet a hatékonyabb kapcsolat kialakításában az ember és a környezete, a műalkotás és a befogadó között.
Vass Szabolcs
1992-ben született Topolyán. 2011-ben végzett az újvidéki Bogdan Šuput Formatervezői Szakközépiskola tervezőgrafikai szakán, majd felvételt nyert az újvidéki Művészeti Akadémia képgrafika szakára, ahol 2017-ben diplomázott Zoran Todović professzor osztályában 9,43-as átlaggal. 2016-ban az Erasmus+ ösztöndíjasa volt a pécsi Művészeti Akadémián. A Jelfolyam online művészeti folyóirat és performasz csoport tagja volt. 2017-ben illusztrátorként dolgozott a máshol.net online nemzetközi lapszemlénél. 2020-ban mesterdiplomát szerzett tervezőgrafikai szakon Dragan Bibin professzor mentorálásával. A Dombos Visual művésztelep alapítója és koordinátora. Eddig hat önálló tárlata volt (Kishegyes, Szabadka, Újvidék, Bácsfeketehegy, Hajdújárás) és több mint harminc csoportos kiállításon vett részt. Jelenleg Bristolban él és alkot.
Miodrag Belančić
1954-ben született Bajsán, ahol jelenleg is él és dolgozik. A topolyai Testvériség–Egység Gimnáziumban érettségizett. Közvetlenül ezután jogra, majd néprajzra, és végül 1982-ben művészettörténetre iratkozott be a Belgrádi Egyetem Bölcsészettudományi Karára, de egyik tanulmányát sem fejezte be. A nyolcvanas évek végén és a kilencvenes években belgrádi magángalériákkal működött együtt, a Fantastika és a Pale galériával. A kilencvenes évek elején Amszterdamban volt önálló tárlata, Milánóban pedig csoportos kiállításon vett részt, ahol különdíjat és önálló kiállítási lehetőséget is kapott.
„Fiatalkorom óta meg vagyok győződve arról, hogy egy kis tehetséggel és sok kitartással, kemény munkával és elhivatottsággal meg lehet élni a művészetből. Meg lehet élni, de nagyon nehéz. Ez lemondás a szeretet nevében. Itt vagyok és kitartok, továbbra is követem azokat az irányelveket, amelyek már régen megfogalmazódtak, minden más pedig művészet” – vallja az alkotó.
Stefan Preradović
1990-ben született Zentán. A bajsai Testvériség–Egység Általános Iskola tanulójaként már kora gyermekkorában hajlama volt a művészi alkotás, leginkább a figuráció iránt. 2004-ben beiratkozott az újvidéki Bogdan Šuput Formatervezői Szakközépiskolába tervezőgrafika szakra. A középiskola elvégzése után 2008-ban az újvidéki Művészeti Akadémiára iratkozott, szobrász szakra. Egyetemi tanulmányait Tomislav Todorović osztályában végezte 2012-ben. Tanulmányai alatt rendszeres résztvevője volt a nagykikindai Terra művésztelepnek és az aranđelováci Venčac szimpóziumnak. Tanulmányai befejezése után visszatért szülőfalujába, ahol két évig rajztanárként dolgozott. A Mladi su zakon országos versenyen Kulturális Ifjúsági Tér – KOMP című helyi projektjével állami szinten harmadik helyezést ért el. 2014-ben Hollandiába utazott, ahol hasznos gyakorlati tapasztalatokra és készségekre tett szert a különféle új anyagokkal kapcsolatban. A következő években művésztelepeken és kiállításokon vett részt Topolyán, Kishegyesen, Szabadkán, Pécsett és Rovinjban. Jelenleg Bajsán él és alkot.
