„Labdát másképpen is lehet csinálni, mikor a tehén hátát vakarták, az így összegyűjtött szőrt megvizezték és addig formálták, míg össze nem állt és nem lett kerek” Bicskei Viktória (sz. 1915).

„Édesapám mesélte, hogy játszottak szőrlabdával. Tehénszszőrből meleg vízzel gyúrták” Vrábel János (Csóka).

Zöldy Pál visszaemlékezéseiből kiderül, hogy Topolyán és környékén nem igazán terjedt el a szőrlabda használata. Kevés tehénük, szarvasmarhájuk volt – inkább a szállásokon voltak megtalálhatóak –, így nem volt elengendő szőr ahhoz, hogy egy jól összegömbölyített labdát lehessen kapni a végén. „A játékokban való használata nem volt kielégítő. Könnyűsége miatt nem lehetett jól dobni, a szél elvitte; a bottal ütő játékokban, különösen a földön nem volt alkalmas a kergetésre; ezért megcsodálták, ha valamelyikük kapott ilyen labdát, de ha játszani kellett, akkor csak a jó keményre kötött, spárgával összecsomózott rongylabdát vették elő: azzal lehetett dobni is.”

Burány Béla szerint a fiúk labdája mindig nagyobb volt, olyan marokba illő, a lányoké pedig kisebb. Kavics köré is készítették, hogy súlya legyen.